« A diabétesz és a láb - Hogyan hat a diabétesz a lábra? »

Ha vérének vércukor szintje tartósan magas, az a szervezetének több területét is károsíthatja, melyek közül egyik a lába.
 

A diabéteszes lábbetegségek kialakulásának alap oka az, hogy a magas vércukor szint az ereket is károsítja, különösen a hajszálereket. A hajszálerek juttatják el az oxigént és a tápanyagokat közvetlenül a szövetekhez. Ha a láb bőre, izmai, idegei és egyéb szövetei kevesebb vért, tápanyagot kapnak a szükségesnél, csökken a működésük, esendőbbekké válnak.
 

A hajszálerek károsodása mellett természetesen a nagyerekben is kialakulhat érszűkület. Ez azért is veszélyes, mert ha a cukorbeteg lábának idegellátása, érző képessége már nem megfelelő, akkor előfordulhat, hogy a nagyerek elzáródását későn ismerik fel.

 
A magas vércukor szint szervezetének idegrendszerét is károsítja. A központi idegrendszer nem tudja a szervezet felé közvetíteni a fontos üzeneteket. Leggyakrabban a leghosszabb idegpályák válnak érintetté – azok, amelyek a lábat látják el. Az idegkárosodás diabétesz esetén a lábra hat ki a legjobban. Az idegkárosodást szaknyelven neuropátiának nevezik. A lábon kialakult neuropátia különböző megjelenési formái az érző és a mozgató idegek károsodását, a keringést, verejtékezést vezérlő, ún. autonóm idegrendszer károsodását okozhatja.

  • Az érzékelő idegek károsodása azzal jár, hogy a beteg kevéssé vagy nem észleli a lábát érő fájdalmas ingereket, a túlterhelést, a meleget, a hideget, a vibrációs hatásokat.
  • A mozgató idegek károsodása lábának izmait érinti, emiatt felborul a lábra ható izmok egyensúlya, a lábujjak, az ízületek és a csontok alakváltozáson mennek keresztül, a járás sokszor bizonytalanná válik.
  • A verejtékezést vezérlő idegrendszeri károsodások miatt csökken a lábizzadás mértéke, ezért nagyon kiszáradhat a bőr.


Sok diabéteszes azt hiszi, hogy lábbal kapcsolatos problémáinak oka csak a gyenge vérellátás, ezért azt gondolják, hogy amíg a lábuk meleg és rózsaszín, biztosan egészséges is. Valójában a láb betegségei sok esetben a lábat ellátó idegek sérüléseiből következnek! Mivel az idegellátás zavara lassan, alattomosan alakul ki, sokszor észrevétlen marad! Tehát még ha egészségesnek is látszik a lába, fontos, hogy rendszeresen vizsgálja meg önmaga, és panasz esetén, de legalább évente, a diabétesz-ellenőrzések alkalmával, vizsgáltassa meg lábát szakemberrel!